Ünnep Zalaváron, az ősi megyeszékhelyen PDF Nyomtatás E-mail

Az ezer éves Zala megyét - akkori nevén Kolon - egy 1009-ben, Sólyban keletkezett, Szent István nevéhez kapcsolható oklevélben említik meg először. A történelmi évfordulóhoz kapcsolódóan tavaly júniusban az egykori Zala vármegye központi helyén, Zalavár-várszigeten, a történelmi emlékparkban jubileumi ünnepséget tartottak, ahol letették a majdani millenniumi emlékmű alapkövét is. Az ősi magyar jelképet felidéző, Makovecz Imre tervezte emlékművet 2010. szeptember 11-én a Szent Adorján családi nap keretében tartott ünnepségen avatták fel.

Bővebben...
 
Együttműködés a városokkal, segítség a településeknek PDF Nyomtatás E-mail

Együttműködés a városokkal, segítség a településeknek - ezzel a mondattal fémjelezte a megyei önkormányzat eltelt négy évét Manninger Jenő, a megyei közgyűlés elnöke.
- Négy évvel ezelőtt, a megyei önkormányzatok választása előtt Ön a megyék létjogosultsága mellett érvelt. Bizonyította-e életképességét a megyerendszer?
- Egyértelműen. Négy éve az akkori kormányzat jogi-, ennek sikertelensége után pénzügyi eszközökkel igyekezett a megyéket elsorvasztani. A megyék azonban élni akartak, és életben is maradtak.

Bővebben...
 
Hévízi Tárlat nyílt a fővárosban PDF Nyomtatás E-mail

2010. szeptember 6-tól hagyományteremtő szándékkal nyílt tárlap hévízi festő- és üvegművészek kiállításából Budapesten, a belvárosi Puskin Kávézóban. A Hévízi Tárlat célja, hogy Hévíz, a világhírű gyógyfürdő-város a kultúra területén is bemutatkozhasson fővárosban.

Bővebben...
 
Zöld út a keszthelyi Balaton-part fejlesztésének PDF Nyomtatás E-mail

Háromszázmillió forint uniós támogatás segítségével újul meg a közeljövőben a keszthelyi Balaton-part – jelentette be pénteki sajtótájékoztatóján Ruzsics Ferenc polgármester és Manninger Jenő, a térség országgyűlési képviselője, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.

Bővebben...
 
Készülnek a megyei önkormányzati választásokra PDF Nyomtatás E-mail

Kistelepülések megsegítését a nagyobb településekkel való együttműködést tartja továbbra is a legfontosabb feladatának Manninger Jenő a Fidesz-KDNP megyei listavezetője, elnökjelöltje, melyet augusztus 18-i sajtótájékoztatóján jelentett be Pacsán. 

Bővebben...
 
Egerszegen még nincs, a megyei elnök jelölt ismét Manninger Jenő PDF Nyomtatás E-mail

Ellenszavazat nélkül támogatta a Fidesz országos választmánya szombati ülésén, hogy Tarlós István, a párt fővárosi frakcióvezetője legyen a Fidesz-KDNP főpolgármester-jelöltje az őszi önkormányzati választáson. Döntöttek a választmányi ülésen a megyei közgyűlési elnökjelöltek személyéről is.

Bővebben...
 
Új elnök a Regionális Fejlesztési Tanács élén PDF Nyomtatás E-mail

Egyhangú többséggel a Zala Megyei Területfejlesztési Tanács elnökét, Manninger Jenőt választották meg a Nyugat- Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács új elnökévé – jelentette be a július 8-i RFT ülés utáni sajtótájékoztatón Dr. Ipkovich György társelnök.

Bővebben...
 
Együttműködést várnak el Hévíztől PDF Nyomtatás E-mail

Manninger Jenő, a Fidesz országgyűlési képviselője és Papp Gábor a Fidesz hévízi csoportjának vezetője június 25-én sajtótájékoztató keretében szólította fel Vértes Árpád polgármestert és Hévíz Város képviselőtestületét, hogy ne akadályozzák, hogy az új kormány és annak hivatalai végezhessék a munkájukat, amelyre a választópolgárok felhatalmazták.

Bővebben...
 
Erkölcsi adósság törlesztése, felelősségre vonás PDF Nyomtatás E-mail

2010. május 29-én kétharmados Fidesz támogatással magalakult a második Orbán-kormány a magyar parlamentben. Ez az erő, amelyre a választópolgárok felhatalmazták a Fideszt, nemcsak az átmeneti korszak felszámolására és válságkezelésre ad lehetőséget, hanem egy új rendszer megteremtésére is. Orbán Viktor miniszterelnök kijelentette: nemcsak a rendszerváltást követő hatodik országgyűlés alakult meg, hanem alkotmányozó, rendszeralapító parlament is. Manninger Jenővel, Zala megye 3. számú választókerületének országgyűlési képviselőjével, a Zala Megyei Közgyűlés elnökével beszélgettünk az első parlamenti döntésekről.

Bővebben...
 
Készülnek az önkormányzati választásokra PDF Nyomtatás E-mail

A települési polgármesterek jelölésével hivatalosan is megkezdődött a Fidesznél a várhatóan október eleji önkormányzati választásokra való felkészülés. Zala 3. számú választókerületében a párt helyi szervezetei az elmúlt hetekben döntöttek a jelöltek támogatásáról.

Bővebben...
 
Nehéz helyzetben hagyta a Bajnai-kormány az önkormányzatokat PDF Nyomtatás E-mail

2010. június 11-én tartotta soros ülését a Zala Megyei Közgyűlés, amelyet követően sajtótájékoztatót tartott Manninger Jenő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke a lényeges napirendi pontokról.

Bővebben...
 
« ElsőElőző12345678910KövetkezőUtolsó »

6. oldal / 14