Megújult környezetben várják a kismamákat PDF Nyomtatás E-mail

Több mint 17 millió forintos beruházással bővült és megújult a keszthelyi kórház szülészeti-nőgyógyászati osztálya, az ünnepélyes átadás pénteken zajlott. Példaértékű összefogással: magánszemélyek és gazdasági társaságok adományainak és a keszthelyi önkormányzat hozzájárulásának segítségével valósulhatott meg az átalakítás.

Év elején indított gyűjtést a nehéz anyagi helyzetű városi kórház javára Manninger Jenő országgyűlési képviselő, a Zala Megyei Közgyűlés elnöke és Ruzsics Ferenc, Keszthely város polgármestere. A kórházi alapítvány számláján azóta összegyűlt közel 3,5 millió forint jelentős részt képviselt a mostani beruházás finanszírozásában. A költségek nagyobb részét az intézmény az önkormányzattól kapott felújítási illetve gépkocsi-vásárlási előirányzat maradványából fedezte, és a hiányzó több mint 3,5 millió forintos összeget is az önkormányzat biztosította.

Dr. Kvarda Attila, a kórház főigazgatója köszöntőjében példaértékűnek nevezte a nemes cél érdekében mutatott összefogást és elmondta, hogy a felújítás a betegellátás színvonalának növekedését jelenti majd az osztályon. Manninger Jenő megyei elnök kiemelte, hogy fontos cél a kórházi ellátás feltételeinek javítása, és abbéli reményét fejezte ki, hogy később azok a települések is hozzájárulnak majd az intézmény finanszírozásához, amelyek lakosainak egészségügyi ellátását is a keszthelyi kórház biztosítja. Ruzsics Ferenc polgármester a fenntartó keszthelyi önkormányzat nevében köszönetet mondott az adományozókon túl a kórház vezetésének is, hogy mértéktartó gazdálkodással és belső költségvetési átcsoportosításokkal sikerült előteremteni a felújítás fedezetének egy részét.

Dr. Novák Péter főorvos vezette körbe a vendégeket a megújult osztályon és elmondta, hogy a születések számának jelentős növekedése miatt is fontos volt a bővülés. A kihasználatlan helyiségek átalakításával öt új kórterem jött létre modern felszerelésű fürdőszobával, és minden betegágy mellé babaágy állítható. Így a gyerekágyas részleg elkülönül a nőgyógyászattól, a korszerű rooming-in rendszer pedig lehetővé teszi, hogy a gyermekek minél több időt tölthessenek az édesanyjuk mellett, mely a fejlődésük szempontjából nagyon kedvező.

A kórház tervei közt további fejlesztések szerepelnek, például egy alternatív szülőszoba kialakítása az osztályon. 
Zsalakovics Eszter sajtóreferens  
Keszthely Város Önkormányzata