A magyar föld jövője nem függ Brüsszeltől PDF Nyomtatás E-mail

Orbán Viktor szerint "a magyar föld jövője nem függ brüsszeli döntéstől, csak tőlünk"; ha a Fidesz alakít kormányt, külföldiek nem vásárolhatnak földet Magyarországon.

A Fidesz elnöke szerdán Hajdúböszörményben a Magyar Gazdakörök és Gazdaszervezetek Szövetsége (Magosz) nagygyűlésén kijelentette: ha a Fidesz alakít kormányt, "a külföldiek itt soha termőföldet nem fognak vásárolni, akárhogy is döntsenek Brüsszelben". "Én elköteleztem magam, hogy megvédjem a magyar termőföldet" - mondta.
A Fidesz miniszterelnök-jelöltjének szavait óriási taps fogadta a helyi Bocskai István Általános Iskola tornacsarnokában rendezett nagygyűlésen. A több mint ezer résztvevő előtt Orbán Viktor kijelentette: a Fidesz a Magosszal közösen akar kormányozni, közösen akar kormányt alakítani.
Közös a vállalásunk is a feladatok megoldásában: a romeltakarításban, a felelősök megnevezésében, Magyarország újjáépítésében - mondta a politikus, akit állva, hosszan tapsolt hallgatósága.
Orbán Viktor szerint a magyar gazdaság teljesítményének megítélésben a legfontosabb kérdés, hány magyar családnak biztosít megélhetést a föld, a mezőgazdaság. Minél többnek, annál erősebb a vidék, annál erősebb az ország - tette hozzá.
Megítélése szerint "a Gyurcsány-kormány politikája azért vidékellenes, mert a föld nem tűri a spekulációt", márpedig - mint fogalmazott - az elmúlt években a szocialista kormányok folyamatosan spekuláltak, földdel, egészségüggyel, közlekedéssel, beruházásokkal, pályázatokkal, EU-támogatásokkal.
A mostani választás tétje tövestől kigyomlálni a spekulációt - fűzte hozzá.

Nagy derültséggel fogadta a hallgatóság, amikor a Fidesz elnöke a Gyurcsány-kormány mottójaként fogalmazta meg: "mi minden tőlünk telhetőt megteszünk, hogy minden tőletek telhetőt elvegyünk".
Orbán Viktor jelezte, hogy a következő kormány a spekuláció helyett a munkát, az értékteremtést helyezi tevékenysége középpontjába.
A Fidesz miniszterelnök-jelöltje külön szólt az elszámoltatásról, amelyre "a jövő miatt van szükség", hogy még egyszer ne fordulhassanak elő olyan visszaélések, mint az elmúlt években.
Ugyanakkor "az elszámoltatást nem a düh, az indulat, hanem a jövőért érzett felelősség vezeti" - fogalmazott Orbán Viktor, s szavait ismét taps kísérte.
Tetszéssel fogadta a hallgatóság azt a megjegyzést is, miszerint e témában tanult a fórumon felszólaló Ángyán József professzortól, pártja képviselőjelöltjétől, az "eltérő hőmérsékletű cellák elméletét illetően".
Ángyán József előtte ugyanis azt fejtegette, hogy igazi rendszerváltásra, új államalapításra és új erkölcsi alapokra van szükség, de ez nem megy elszámoltatás nélkül.
Attól függően, hogy erkölcsi, politikai, vagy büntetőjogi felelősségről van szó, "eltérő hőmérsékletű (...) cellákban kell az urakat elhelyezni" - mondta a professzor nagy tetszést aratva.
Orbán Viktor végezetül megismételte azt a már többször hangoztatott álláspontját, hogy ő és pártja felkészült a kormányzásra, de a változásért az első lépést a magyar embereknek kell megtenni április 11-én.
"Minden szavazatra szükség van" - mondta, s kérte, hogy mindenki menjen el voksolni, s ne hagyja, hogy két szavazata közül bármelyik is elvesszen.
Ezt követően - a résztvevők nagy tapsa mellett - Konrád Istvánné, a Magosz gazdaasszony tagozatának elnöke a szociális boltok kínálatából, magyar gazdák termékeiből összeállított kosarat adott át Orbán Viktornak, benne - mint mondta - a "kormányváltás borával".

Jakab István, a Magosz elnöke ezután bemutatta a hallgatóságnak azt a tíz képviselőjelöltet, akik a Magosz tagjaként indulnak a Fidesz színeiben az országgyűlési képviselő-választáson.