Zalában is a Fidesz volt a nyerő PDF Nyomtatás E-mail

Vasárnap este 22 óra után 15 perccel az Országos Választási Bizottság döntött: kiadja az adatokat. Zalában fölényesen tarolt a FIDESZ-KDNP, Manninger Jenő érte el a legnagyobb arányú győzelmet.

Zala megyében az egyéni jelöltek közül a legnagyobb arányú győzelmet az országgyűlési képviselősége mellett a Zala megyei közgyűlés elnökeként is tevékenykedő Manninger Jenő érte el.

  A Fidesz-KDNP által támogatott politikus négy évvel ezelőtt is már első körben mandátumhoz jutott a 3. választókerületben, most a szavazatok 63,87 százalékát érte el Keszthely térségében.
  
Az MTI érdeklődésére Manninger Jenő úgy fogalmazott vasárnap éjjel, hogy komoly munka van a többi fideszes eredményhez képest is kiemelkedő győzelem mögött, amelyet sokan segítettek. Hozzáfűzte, hogy nagy öröm a siker, de nagyon nehéz időszak következik, "reméljük, hogy ezt is fogják támogatni".
   
Zala megyében mind az öt választókerületben fideszes politikus végzett az élen 50 százalékot meghaladó szavazati aránnyal. A területi listán elnyerhető öt mandátumból hármat a Fidesz-KDNP, egyet a Jobbik és egyet az MSZP szerzett meg az első forduló eredménye alapján.

Zala megye - választókerületek

Dr. Gyimesi Endre, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Zala megye 1. választókerületében (Zalaegerszeg) az Országos Választási Iroda adatai szerint. A politikus ezzel mandátumot szerzett.
1. Dr. Gyimesi Endre (FIDESZ-KDNP ) - 51,44 százalék

2. Major Gábor (MSZP ) - 20,46 százalék
3. Pete Róbert (Jobbik ) - 16,60 százalék
4. Viant Zsolt (LMP ) - 7,86 százalék
5. Baján Antal (MDF ) - 3,64 százalék

Cseresnyés Péter, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Zala megye 2. választókerületében (Nagykanizsa) az Országos Választási Iroda adatai szerint. A politikus ezzel mandátumot szerzett.
1. Cseresnyés Péter (FIDESZ-KDNP ) - 50,03 százalék

2. Dr. Fodor Csaba (MSZP ) - 23,16 százalék
3. Zakó László (Jobbik ) - 19,14 százalék
4. Röst János (MDF-SZDSZ ) - 4,86 százalék
5. Bogár Ferenc (MSZDP ) - 2,81 százalék

Manninger Jenő, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Zala megye 3. választókerületében (Keszthely) az Országos Választási Iroda adatai szerint. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

1. Manninger Jenő (FIDESZ-KDNP ) - 63,87 százalék

2. Mohácsi József (MSZP ) - 19,70 százalék
3. Dr. Pap Ervin (Jobbik ) - 16,43 százalék

Pintér László, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Zala megye 4. választókerületében (Lenti) az Országos Választási Iroda adatai szerint. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

1. Pintér László (FIDESZ-KDNP ) - 53,41 százalék

2. Nógrádi László (Független ) - 15,97 százalék
3. Völgyi Zoltán (Jobbik ) - 15,83 százalék
4. Rada Tamás (MSZP ) - 13,92 százalék
5. Nagy Imre (MSZDP ) - 0,87 százalék

Vigh László, a FIDESZ-KDNP képviselőjelöltje nyert Zala megye 5. választókerületében (Zalaszentgrót) az Országos Választási Iroda adatai szerint. A politikus ezzel mandátumot szerzett.

1. Vigh László (FIDESZ-KDNP ) - 59,60 százalék

2. Péntek László (Jobbik ) - 17,92 százalék
3. Baracskai József (MSZP ) - 15,58 százalék
4. Mező János Bálint (LMP ) - 4,99 százalék
5. Dr. Szigethy István (MDF ) - 1,91 százalék

Tájékoztató adatok ZALA megye területi választókerületi eredményéről (a szavazókörök 98,65 %-ának adatai alapján)

Választópolgárok száma összesen: 230.808

A névjegyzék zárásakor a névjegyzékben lévő választópolgárok száma: 229.032

A szavazás napján a névjegyzékbe igazolás alapján felvett választópolgárok száma: 1.619

A választópolgárok száma a névjegyzékben a szavazás befejezésekor: 230.651

A külképviseleti névjegyzékben szereplő választópolgárok száma: 157

A hazai szavazókörökben szavazóként megjelentek száma: 146.404

A szavazásról szóló nyilatkozatok száma: 124

Tájékoztató adatok ZALA megye területi választókerület mandátumairól (a szavazókörök 98,87 %-ának adatai alapján)

Az érvényes 1. fordulóban leadott érvényes szavazatok száma összesen : 146 420

Az egy mandátum megszerzéséhez szükséges szavazatok száma : 24 403

A kétharmados határ : 16 268

A mandátumkiosztásban részt vevő listák mandátumszámításnál figyelembe vehető szavazatainak száma összesen : 141 708

A kiosztható mandátumok száma : 5

A kiosztott mandátumok száma összesen : 5

Az országos listára felkerülő mandátumok összesen : 0

Forrás: www.zalapress.hu